A használt telefonok piaca napjainkban is óriási, az iPhone pedig kétségtelenül az egyik legkeresettebb típus. Egy ilyen értékű eszköz esetében ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy milyen forrást választunk, hiszen a bizalom a vásárlás alapvető feltétele.
Miért érdemes használtat venni?
A fenti kérdést ezúttal a használt iPhone palettára szűkítjük le, de természetesen sok egyéb termék kapcsán is feltehető lenne. A használt cikkek piaca ugyanis napjainkban nagyobb, mint valaha, az online piactereken pedig napi szinten bukkannak fel a különböző ajánlatok, ahol a boltinál sokkal kedvezőbb áron juthatunk hozzá, sokszor alig használt telefonokhoz is például. A használt iPhone azonban még ezen belül is külön kategóriába sorolható.
Az Apple termékei ugyanis egy egészen egyedülálló státuszt és presztízst építettek ki maguknak mind az új, mind a használt termékek piacán. Ennek egyik fő oka a készülékek prémium minősége illetve az a tény, hogy akár egy több éves telefon is képes maradéktalanul kiszolgálni a felhasználókat, mindezt töredék áron. Ráadásul sok generáció esetében még a gyártói támogatás is adott, így nem is kérdés, hogy ma is megéri használt iPhone-t vásárolni.

Hogyan kerüljük el a buktatókat?
Az online hirdetések világában az ember alapvetően egy kicsit bizonytalanul és bizalmatlanul mozog, hiszen azok a platformok, ahol bárki, lényegében bármit hirdethet, akaratlanul is felhígulhatnak a minőség tekintetében. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne bukkahatna fel ezeken a helyeken is egy megbízható, jó állapotú használt iPhone, de sok ellentétes példát is felhozhatunk. A buktatókat persze némi rutinnal könnyen elkerülhetjük.
Az iPhone készülékek kapcsán ráadásul viszonylag könnyen kideríthető, hogy egy valóban jó állapotú készülékről van szó, akár már ránézésre is, de néhány műszaki paraméter tisztázásával mindenképp. A lényeg, hogy “bemondásra” semmi ne higgyünk el, és járjunk utána alaposan a dolgoknak. A legjobb persze inkább az, ha valóban megbízható forrást választunk. Az iSamurai használt iPhone kínálata például éppen ilyen.
Egy megbízható választás
A használt iPhone vásárlás során azért is érdemes megbízható forrást választani, mert így biztosak lehetünk benne, hogy egy jó kezekben lévő telefonhoz juthatunk hozzá. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szakszerviz és kereskedés a hozzá beérkező készülékek műszaki állapotát ellenőrzi, átnézi, és szükség esetén javításokat, esetleg alkatrész cserét végez rajtuk a továbbértékesítés előtt, ezzel lényegében egy felújított, vagy refurbished készüléket kínálva.
Sok esetben persze a készülék állapota ezt egyáltalán nem indokolja, így simán csak egy jól működő, jó állapotú, remek ár-érték arányú készülékhez juthatunk. A kereskedésben vásárolt használt iPhone mellé ráadásul gyakran egy rövidebb garancia is társul, amit maga az üzlet kínál. Ez a vállalás már önmagában is szavatolja a készülék minőségét, probléma esetén pedig gyors megoldást kínál.
